Harta a Duna-Tisza Közének nyugati felén helyezkedik el, a Budapest-Baja útvonalon. Földrajzilag a solti síksághoz tartozik. A "Harta" szó a német hart (kemény) melléknévből származik, mert a 18. század elején idejött német telepesek kemény fekete földet találtak itt. Az első betelepülési hullámot továbbiak követték. 1840-től a második világháborúig több, mint 40 asztalos és bútorfestő élt és munkálkodott Hartán. Harta az egyik legjelentősebb bútorfestő központ lett Magyarországon. Az új hazának a befolyása és a magukkal hozott ismeretek egy jellegzetes bútorkultúrához vezettek.

A bútorokat puhafából és keményfából készítették. A legkorábbi festett bútorok az 1800-as évek elején készültek el. Jellemző rájuk, hogy barnára voltak flóderozva. Ez egy technika, amellyel a fa erezetét utánozzák. A bútorok csak egy kis részét díszítették virágmintával, általában a betétek voltak ezek. Ezeket a betéteket kékre színezték és tulipánokból álló virágkelyhekkel borították. Ezek a minták nagyon szépek és egyszerűek voltak.

Az évszázad végén ez megváltozott. A bútorok egyre díszesebbek lettek. A megrendelők mindig több motívumot kértek a bútorokra. A díszítéssel a jómóduak a gazdagságukat akarták hangsúlyozni. A barna alapszín eltűnt, minden kék lett és apró mintákkal borított. A bútorok túldíszítettek lettek és a konstrukciókat alig lehetett felismerni.

A hartai színek és motívumok kedveltek az egész világon. A 19. században készült bútorok nagyon szépek és igényesek, ami kíváló mintaként szolgál a mai festők számára.

A 18-19. század között a természet által nyújtott lehetőségekből igyekeztek különböző színeket kinyerni, mint például ólomból fehéret, rézből vegyi úton zöldet (ezekről később bebizonyosodott, hogy habár minőségüket tekintve kiváló színező anyagok, az egészségre káros anyagokat tartalmaznak), koromból pedig a fekete színt (e három színen kívül további alapszínnek nevezhető színek voltak: a kék, a piros, a sárga és árnyalataik). Ebben az időszakban jellemző, volt a lágy, kevésbé rikító színek használata, azonban a kontúrokra már ekkor is nagy hangsúlyt fektettek.

A 19. század elejére megjelentek a gyári porfestékek, amelyeket otthon tejjel és olajjal kevertek kenhető állagúvá. Később, az olajfesték megjelenésekor, természetesen a hartai bútorkészítők is átálltak az efféle festék használatára. Megfigyelhetjük, hogy általában a bútorok alapszíne a kék, amelyre később, különböző ecsetekkel, és ecsetvonási technikákkal piros, zöld, fehér és sárga színű mintákat festenek. Ezután az ilyen módon elkészített bútorokat ragyogóan fényesre lakkozák.

Az akkoriban Hartán élő magyarországi németek házaiban megfigyelhetünk bizonyos „kötelező elemeknek” tekinthető berendezési tárgyakat. Ezek például a színezett véséssel és virágmintákkal dekorált ruhás szekrények és lófejes ágytámlák (amelyek gyakran a nők hozományának részei voltak), valamint ülőalkalmatosságok és asztalok megannyi változata. Ezeken a használati eszközökön általában feltüntették a tulajdonos nevét és a készítés évét. A kisebb leveles ládikákat általában a szerelmespárok ajándékozták egymásnak.

A lakások berendezési tárgyai közül fontos szerepet játszottak a különböző asztalok, ugyanis megannyi változata volt jelen a ház minden szobájában (nyári és téli étkező asztal, konyhai asztal, ezen felül volt egy asztalka a kamrában, és külön egy a disznóvágáshoz). Természetesen ezek a tárgyak is díszítettek voltak, a 19. századig csillagminta berakással, később azonban elkezdték befesteni őket.

Monda Lászlóné Schettrer Klára vagyok. 1958-ban Hartán születtem. Már gyerekkoromban érdekelt a rajzolás, a különböző díszítési technikák és népművészet egyes elemei. Kalocsa népművészetét és a kalocsai festést szakkör keretein belül tanultam meg. Ebben az időben kezdtem el a hartai festett bútorok iránt érdeklődni. 1976-ban Himpelmann Péternél tanultam festeni, aki akkor kapta meg a népművészet mestere címet. Pár év után saját magam kezdtem el zsűriztetni a tárgyakat és aktívan dolgozni. A termékeimet népművészeti boltokba szállítom, önálló megrendelések alapján dolgozom és kiállításokon is részt veszek. 2005-ben szereztem meg a bútorfestő népi iparművész címet.